Az élet fenekestül felfordult, mióta az internet és a közösségi hálók beleszőtték magukat a mindennapokba. Kialakult a virtuális intimszféra, a facebookos magánélet. Arról azonban ritkán szól a fáma, hogyan kell ezt tiszteletben tartani. Hol van az a bizonyos határ? Meddig illik elmenni a mások utáni kutakodásban? Ami kikerül, az mindenkire tartozik? Hát, nem.


Komolyan, mintha az embernek két élete lenne: egy valós és egy virtuális. Ha azonban nem vigyázunk, az utóbbi könnyedén beszippant, akár egy feketelyuk. A Facebook ma már cirka 800 millió felhasználóval rendelkezik, szóval elég bő a választék, ha az ember ismerkedni szeretne. És emellett bizony ki vagyunk téve a megfelelési vágynak, a lájkok utáni kuncsorgás kényszerének, de még esküdt ellenségünk (túl) lapos és feszes hasának is. Ha naponta az arcunkba kapjuk, még vidám szingliként is felőrölne előbb-utóbb ennyi látványorgia, így méltán vetődik fel a kérdés, hogy a párunkra milyen hatással van a kék-fehér felület. Most már bezzeg boldogak lennénk, ha szerelmünk még mindig csak a pornóoldalakra csorgatná a nyálát, nem pedig a neten megismert kedves, megértő cicababának öntené ki a lelkét. Vagy éppen az osztálytársával, kollégájával, távolabbi ismerősével kerülne intimebb viszonyba a chatnek köszönhetően. És bizony, ha otthon a drága párunk nyekereg, akkor már csak egy lépés, hogy a meghitt csevej a valóságban folytatódjon. Bár a Facebookon (egyelőre) még nem létezik „menjünk szobára” opció, az tény, hogy jelentős szerepe van a legtöbb szakításban. Nos, hogy ne csak mindig a másik nemet szidjuk, elárulom, hogy sokszor nem is szerepel gaz csábító a történetben, viszont a túlzott féltékenység felérhet 100 Angelina Jolie erejével is. Kíváncsiság és uralkodási vágy hajtja azt, aki ilyenhez folyamodik. Sokak szerint beteges dolog, és ez így igaz – de az is, hogy nem mindig alaptalan. Eldönthetetlen vita lenne, kinek van igaza. A bizalom jelenti egy kapcsolat alapkövét, de az aljas játszmákat is el lehet kerülni, ha ügyesen és kitartóan tesszük.

Ha kicsit is benne van a nyomozgatás a véredben, könnyen megtudhatsz a párodról és némi detektívmunkával az ismerőseiről is, ezt-azt, amiből aztán gyönyörű féligazságok sülhetnek ki. Erre van egy szép görög szó: paranoia. Képes megmérgezni a legszebb kapcsolatokat is. Bármikor előfordulhat, hogy a párod belájkol egy fiút, lányt, kutyát, unikornist, bármit. Eleve jó kérdés, hogy közünk van-e hozzá. Merthogy, ha nem is tudjuk ki az, vagy miért tette, már lehet, hogy a kérdést is tolakodásnak veszi. Pont ezért érdemes megnézni, hogy egy vadiúj sportkocsit, vagy egy fürdőruhás némbert lájkolt-e be, és aszerint beállítani a hiszti-métert. De vannak azért kétes esetek is. Azért elgondolkodtató, ha mondjuk egy buli, fesztivál, nyaralás, stb. után szinte csak ellenkező nemű ismerősökkel gazdagodik. Egy még nem a világvége, de ha többször előfordul, akkor már ajánlatos elgondolkodni rajta – persze baromira bosszantó, hogy erre sem illik rákérdezni. Sokan rámennek arra is, mikor van online a másik. Ha látod, hogy fenn volt és nem ír, és ezért dührohamot kapsz, akkor átléptél egy határt. Szerintem. Ciki vagy sem, nyilván épp nem akar, vagy nem tud írni. Lehet, hogy elment a net, lassú a jel, bármi. Az ő dolga, te meg zaklatod. Ennyi. Azért az szinte mindenhol bunkóság, ha írtál, látta, de órák múlva sem reagál. Ez persze még mind-mind semmi.